Mil veces lo he pensado y algunas veces lo he dicho ya: no hay que temer la uniformidad y la monotonía. La pasmosa facilidad de comunicaciones, los ferrocarriles, el telégrafo y el teléfono, que llevan a escape mercancías y personas de un extremo a otro de la tierra, y que transmiten y comunican el pensamiento y la palabra con la rapidez del rayo, no logran aún, ni lograrán nunca, identificarnos, desteñirnos, digámoslo así, y hacer que perdamos el sello característico de casta, lengua, nación y tribu que cada cual tiene. Se diría que para precavernos contra el roce, que pudiera limar y pulir las diferencias, nos armamos instintivamente de una virtud conservadora de lo castizo que persiste en el fondo, aunque superficialmente desaparezca.
Lo que llaman ahora high-life, o dígase aquella parte de la sociedad más rica, elegante y empingorotada, nos parece que debe ser cosmopolita, y sin embargo no lo es. Hombres y mujeres hablan en francés tan bien y a veces mejor que en español. Algunos chapurrean además la lengua inglesa y hasta la alemana. Cuando leen algo leen libros extranjeros porque de los indígenas se aburren, sin que nos empeñemos en dilucidar aquí si con razón o sin ella. Los caballeros, como no carezcan de metales preciosos o de los signos que los representan, se hacen traer de Londres trajes, caballos y coches, y las señoras se hacen traer de París vestidos y tocados. La cocina francesa hace que la española se olvide o se pervierta. Y por último, la costumbre del veraneo rara vez lleva a sus castillos y quintas a nuestros elegantes de ambos sexos, sino se los lleva a Francia, a Suiza, a Inglaterra, o a más hiperbóreas regiones. Cuando la guita es corta y no puede esparciarse el cimbel, debe volar por lo menos hasta Biarritz.
Pues bien: con todo eso, y a pesar de todo eso, nuestra high-life sigue siendo tan española como en lo antiguo, y no necesita el autor de comedias y de novelas, a fin de conservar el color local y nacional de sus personajes, buscarlos bajo las ínfimas capas sociales, o ir por ellos a las Batuecas o a los más esquivos, alpestres y recónditos lugares. | Ezerszer gondoltam és néha kimondtam már: nem kell tartani az egyformaságtól és a monotóniától. Az információcsere lenyűgöző egyszerűsége, a vasutak, melyek a föld egyik végéből a másikba szállítják az árut és az embereket , a távíró és a telefon, amelyek fénysebességgel továbbítják és közvetítik a gondolatot meg a szót, még nem érték el és nem is fogják soha elérni, hogy azonosuljanak velünk és elhomályosítsanak minket, ezáltal úgymond elveszítve a mindenkinél fellelhető faji, nyelvi, nemzeti és törzsi védjegyeket. Mondhatjuk úgy is , hogy a különbségek csiszolása és kopása ellen felvértezzük magunkat a tősgyökeres faji értékek megőrzésére, ami bár úgy tűnhet, hogy elveszett, mégis mélyen bennünk él. Napjaink úgynevezett High-Life kultúrája, vagyis a társadalom leggazdagabb, legelegánsabb és legpökhendibb rétege, a látszat ellenére nem nagyvilági. Nők és férfiak egyaránt beszélnek franciául, sőt néha még jobban is, mint spanyol nyelven. Néhányan angolul, mi több németül is gagyognak. Külföldi könyveket olvasnak, mert a hazai- okkal vagy ok nélkül, abba most nem menjünk bele, - untatja őket. Az urak, nem meglepő módon nem szűkölködnek értékes ékszerekben és az őket szimbolizáló jelképekben. Londonból hozatják az öltönyöket, lovakat és autókat, míg a hölgyek Párizsból rendelik a ruháikat és a piperecikkeket. A francia konyha hatására a spanyoloké feledésbe merül vagy elkorcsosodik. Végezetül, ezen elegáns társaság ritkán választja nyaralóhelyként a kastélyaikat és a villáikat, inkább Franciaországot, Svájcot, Angliát vagy más északi területet vesznek úticélba. Ínséges időkben, ha már leapadt a pénzkészlet, akkor is elvárás legalább Biarritzig repülni. Nos, mindezekkel együtt és mindennek ellenére, high-life kultúránk oly spanyol, mint hajdanán. A komédia-és regényírónak ahhoz, hogy megőrizze szereplői helyi és nemzeti jellemvonásait , nem szükséges a legalsóbb társadalmi rétekben kutakodnia, Bautecasig vagy a legzordabb, hegyvidéki rejtett zugokig elmennie.
|